Prológus.

-Akkor holnap találkozunk suliban. - ölel meg az ajtóban legjobb barátnőm Cora.
Későre jár már. Az erdőt teljes sötétség fedi és Beacon Hills zajait sem lehet hallani.
Lassan lépdelek a száraz avaron és élvezem az esti hűs levegőt. Már jócskán az éjszakában járunk de egyáltalán nem érdekel. Kezdek fázni így a lassú lépteket felváltja a kocogás, ami végül futásban végződik.
Száguldás, gyorsaság, futás.
Ez az életem. Persze csak akkor, ha nem vagyok teljesen emberi. Hanem, amikor valami teljesen más uralkodik felettem, valami más, ami nem megszokott, amiről másoknak még csak elképzelésük sincs, aminek még a létezéséről sem tudnak. Gyenge ágak reccsennek a talpam alatt, az avar felkavarodik a tempómtól, a föld pedig megjegyzi magának lábnyomomat.
Más vagyok.
Néha viszont nem tudom jó e így. Élvezem a futást, a szabadságot. Így elszabadulok a mindennapoktól, gondjaimtól, a családomtól. De veszély leselkedik ránk. Mindenkire, aki olyan, mint én.
Egy jó ideje futok az erődben egyedül - nem törődve az idő múlásával. Hirtelen más zajokat hallok.
Futnak mögöttem.
Követnek
Mi több...üldöznek.
Állj meg! 
Hallom magam mögött a női hangot, ami megijeszt.
Tudomást sem veszek róla csak változtatok irányomon és Derek háza felé kezdek rohanni. Érzem, ahogy karmaim és szemfogaim előbújnak a védekezési ösztön miatt.
Nem menekülhetsz!
De nem adom fel. Annyira koncentrálok a mögöttem futóra, hogy nem veszem észre a többieket. Egy hatalmas férfi állja el az utamat vicsorogva, oldalra dönti a fejét és úgy vizslat vörösen izzó szemeivel.
Ő más, mint én. Több, mint én.
Mit akartok? 
Ordítok, de nem jön válasz. A félelemtől és a bennem dúló erőtől már teljesen átalakultam.
A hatalmas férfi megrázza a fejét, mintha csak kigúnyolna.
Téged.
Ekkor már tudtam, hogy soha nem jutok...
haza.